„Mindenki giccset akar írni, csak nem mindenkinek sikerül.”
(Szép Ernő)
(Szép Ernő: Jelenet a Patika című drámából)
Mondhatta is Szép Ernő, hiszen példának okáért a Lila Ákác (eredetileg regény) vagy a Patika című drámái és az azokból készült színpadi adaptációk, illetve filmfeldolgozások láttán szem nem maradt szárazon a századelő közönségének köreiben.
Ma már tudjuk, hogy ezen művei és a többiek – melyeket ő büszkén vállalt is – a giccsek giccsei, a túláradó, már-már fájó szentimentalizmus netovábbjai. Nincs ebben semmi különös, állította Szép Ernő, hiszen költői és írói nagyságából mit sem von le a közízlésnek való megfelelési vágy, mitöbb, még némi plusz pénzt is hozhat a konyhára, ha azt vesszük, hogy a mai átlagízlésnek megfelelően már akkortájt is csak a könnyű, szórakoztató, szenzációhajhász irodalom számított eladhatónak.
A korabeli kritika olykor a szívéhez kapott vagy sikítófrásszal zengte be a sajtót egynémely túlcsorduló jelenet láttán és ekkor még említést sem tettünk ama bizonyos magyar-nóta dalszövegekről vagy a rikkancs-szerű reklámok szlogenjeiről, melyek ugyancsak extra jövedelemforrásként szolgáltak íróink számára. Ahogy ma is.
Tehát ebből következik most egy száraz definíció, mely hangozzék imígyen:
„A giccs a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás.”
És milyen igaz! Vegyük is sorra a legkézenfekvőbb példákat!
A giccsirodalom díszpintyei közé tartoznak mindazok a sikerkönyvek, melyek a közembert arra buzdítják, hogy potom hét nap, hét éjszaka leforgása alatt magukat a kvantumfizika tudósaivá, a semmi alapú olasz nyelvtudást felsőfokú szinten beszélővé képezzék. Más könyveket olvasván az egyszeri ember hajlamossá válhat home-made akupunktúra-szalont nyitni vagy megfejteni valós vagy odamagyarázott rejtjeleket da Vinci, esetleg Goya festmények részleteiben.
Aztán ott vannak a szinte levendula-illatot eregető zsebkönyvek, ilyesforma címekkel, hogy: „A világ legjobb anyukájának” vagy „Miss World Nagymama”, melyeket a jeles napokon nyújthatunk át teljes lelki békével és elégedettséggel – jogosan – szeretteinknek.
Természetesen csak akkor vagyunk naprakészek és bennfentesek az aktuális politikai helyzettel kapcsolatban, ha elolvassuk BB Juci (23 év) visszaemlékezéseit, melyekből súlyos államtitkok derülnek fényre annak köszönhetően, hogy az említett kisasszony a volt miniszterelnök államtitkárának a helyettesének a helyettesével nyögte be parlamentünk toilette-jeit.
De sajnálhatjuk – hiszen elolvastuk könyveiket – a nemlenniapácákat is, mert azok ugye teljesen véletlenül sikkasztottak párszáz millió magyar forintot és ráadásul ezt még nem átalkodnak jól meg is magyarázni nekünk memoárjaikban.
Idetartoznak még az érzelgős leány- vagy a patetikus felhangú szocreál munkásregények is és ne felejtsünk el említést tenni a Romanetta-Liliána-féle erotikus szösszenetekről sem, melyektől – normális esetben – előbb megy fel a pumpa az emberben, mintsem a libidó.
Bár Lassie örök klasszikus marad, lássuk be, giccsesek a különböző állatregények is, a kisrókák téli viszontagságai vagy a mormotacsalád vándorlása és harca a gonosz-gyilkos emberekkel szemben.
Etimológiai szempontból a giccs szó eredete mindmáig vitatott. Két változat él a tudósdoktorok szótárában: az egyik a német eredetű kitschen szó, melynek jelentése „az utca sarát összekaparni, a talált anyagokból újat összeállítani” lehet, míg a másik elmélet szerint a giccs szó az angol sketch németesített változatára vezethető vissza. Ez utóbbi röviden a „vázlatos, odavetett, nem kidolgozott” jelentéssel bír, mely helyénvalóságának ellentmond az, hogy a giccsirodalmi írások javarészt már-már poentírozottak, a legkisebb részletekig menően aprólékosak.
Bizonyos filozófiai megközelítések szerint a giccs nem a „rossz művészetet” jelenti, hiszen eleve nem sorolható a művészet irányzatai közé, sőt, a giccs egész egyszerűen nem nevezhető művészetnek. Ugyanis a valódi művészet állandósult jelleggel a fejlődést szolgálja, s ez sok esetben csak az értőn-érző, szűk elitréteg köreinek ízlésvilágában nyilvánulhat meg. Ezzel szemben a giccs mindenkor áru, tehát devalválódik, míg a valódi művészet már értéket teremt, mellyel nem csupán a giccsember, hanem a társadalom egésze gazdagodik.
Rengeteg „izmus” van a világon (a legrosszabb a katolicizmus fetisizmusa), s így természetesen a világirodalomban is. Az itt soron következő e sok közül a modernizmus lesz.
Minthogy a világ legkülönbözőbb tájain a modernista költészet forrásaként egyetlen föld szolgált eredi példaként, mintegy kiindulási pontként, én most erről, az angol modernista költészetről szeretnék pár szót szólni.
(Ezra Pound)
A modernista költészet legkiválóbb művei – akárcsak a modernizmus más vívmányai – a 20. század elején jelentek meg. A modernista mozgalomban részt vevők mélységesen csalódtak és végképp kiábrándultak a viktoriánus korból, az azzal járó konzervativizmusból és annak csökönyös objektív világszemléletéből egyaránt.
A modernistákra óriási hatással volt a korszakukat megelőző romantikus irodalom, a mostanra már legendássá lett Sigmund Freud pszichoanalitikus (tudatalattiságról értekező) teóriája és vizsgálatai, valamint Karl Marx – kissé ugyan utópisztikus – írásai. A modernizmus hívei ezeken felül magukénak vallották a festészetből már jól ismert impresszionizmust és a későbbiek során kialakult kubizmust is.
A legelső modernista művek már a 19. század közepén megjelentek, Gerard Manley Hopkins és Thomas Hardy voltak azok, akiknek már Viktória királynő uralkodása alatt is volt merszük verseket és írásokat megjelentetni. Ezek nagyszerű művek, bár tény és való, hogy az igazi nagy modernista költészetről csak a két világháború közötti időszakban beszélhetünk.
Három kiemelkedő alakot és művet szokás a 20. század elején tündöklő modernista irodalomhoz sorolni: James Joyce „Dublini emberekét”, Joseph Conrad „A sötétség mélyén” című művét, valamit W. Butler Yeats verseit.
A két világháború között megjelenő nevek pedig minden bizonnyal mindenki számára ismeretesek: Woolf, Wodehouse, T. S. Elliot, Faulkner, Hemingway, Frost és a drámaírás mezején pedig G. B. Show, valamint a feledhetetlen és zseniális Oscar Wilde.
Mégis kiemelnék külön valakit, akit méltán nevezhetünk a legnagyobb modernista költőnek, ő pedig nem más lenne, mint: Ezra Pound. Neki köszönheti többek között James Joyce is a felemelkedését Ulysses című, mára már klasszikussá lett művével (mely így igaz, az Odüsszeusz eposzát meséli el modern olvasatban).
A modernista irodalmat a posztmodernizmus követte, mely a már megteremtett irányzat ismert hagyományainak a továbbvitele és a felvilágosodásra való reakció volt. A posztmodernizmus egy nagy kérdőjel az irodalomtörténet, s a tudomány számára: szinte behatárolhatatlan, nem lehet sem biztos időbeli pontokhoz, sem kőbevésett jellemzőkhöz kötni.
A GothArt Művészeti Portált 2008. január 25-én indította el Ifj. Pápai István, közismertebb (nick)nevén Mice, - magunk között - Májsz. Az elmúlt egy év alatt több, mint 2200 munka került fel a portál repertoárjába, több, mint 350 regisztrált tag alkotásaként és persze ezek a számok napról napra növekednek. A lenti posztok között találhattok egy éves statisztikai összegzést, melyben különösen nagy fellendülés fedezhető fel, tekintve, hogy az elmúlt egy hónapban annyi hozzászólás érkezett a GothArt-ra, mint amennyi 2008. januárjától fogva összesen.
A GothArt elsődleges célja, azon túl, hogy lehetőséget adjon a tehetségüket megmutatni kívánóknak - főként amatőr művészeknek - az, hogy belőlük egy olyan magyar nyelven író és olvasó, értő közösséget hozzon létre, ahol nem az alkotások mennyiségén, hanem azok minőségén van a hangsúly.
A GothArt-ra kategóriák szerint lehet feltölteni a nagyközönségnek bemutatandó alkotásokat, úgy mint: írás, blog, cikk, felhívás, szavazás, társalgó, valamint képfeltöltésre is adott a lehetőség - jelenleg is megtekinthető számos festmény, illetve grafika a beküldött művek között. Írások feltöltésének esetében, azok hovatartozásaként is több különböző kategória adható meg, így az olvasó a maga érdeklődése szerint válogathat a portálon. Az alkotásokat a tagok értékelik, hozzászólásaikkal minősíthetik azokat, valamint megjelölhetik őket kedvencekként is - így hozva létre egy saját kedvenclistát -, s ezzel működtetve egy demokratikus szavazási rendszert: aki az adott hónapban a legtöbb bejelölést kapja, az bekerül azon hónap kiemelt szerzői közé, műve pedig a kezdőlapra, ily módon képviselve az oldalt, s elsőízben mutatva meg magát a GothArt-ra látogatóknak. Mindezek mellett privát üzenetek küldése is lehetséges, ezúton jobban megismerhetik egymást a tagok, hiszen belső, másokat nem korlátozó, terjedelmesebb levelezést folytathatnak egymással.
A GothArt működésében nagy hangsúlyt kapnak a hozzászólások, hiszen így a tagok lánc-szerűen ismerhetik meg egymást, ezért kifejezetten fontos, hogy minden alkotás kapjon hozzászólást, egy se maradjon vélemény nélkül, legyen szó negatív vagy épp ellenkezőleg, pozitív kritikáról.
A regisztráció ingyenes, ám elvárás, hogy az új tagok megadják a profiljukhoz szükséges adatokat, emellett adott egy általános interjú-funkció is, melynek kitöltésével a közös pontok különbözőségével ismerhetik meg a tagok a másik érdeklődési körét, a profil egyedivé szerkesztésepedig ezt csak méginkább kiemeli.
Tehát az alkotások feltöltéséhez és a fent leírt funkciók használhatóságához mindenképpen szükséges a regisztráció, ám olvasóként bármelyik mű, az ahhoz tartozó kommentek és szerzőjének profilja is megtekinthető.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt és alkotóművészt!
Gabriel García Márquez - Sírig tart
„Le is foshatná magát a világ, ha az emberek első osztályon utaznának, az irodalom meg a poggyászkocsiban.˝
Gabo Papa. Én már csak ilyen plebejus módon. Ez nem tiszteletlenség, a legkevésbé sem, hanem valami megmagyarázhatatlan dolog, egy - a szívemben született - becézés. Megjegyzem, sokan becézik így... Sírig tart. Mármint a szerelem. Tíz éve kezdődött az egész, ti. tizenkét évesen olvastam el először a Száz év magányt. És tízévnyi megtörhetetlen imádat és szenvedély, no, az kérem már valami, ezzel kapcsolatban egész egyszerűen nem tűrök ellentmondást és a válás gondolata, mint olyan: nonszensz. Bűn.
Élete:
1927. március 6-án született Luisa Santiaga Marquez Iguaran és Gabriel Eligio Garcia gyermekeként, Aracatacában. Sokak szerint ez az apró kolumbiai falu volt az író legfőbb forrása, mely a több regényében is megjelenő képzeletbeli helyszín, Macondo megteremtésekor segítette őt. Egészen a közelmúltig a világ abban a tudatban élt, hogy Gabo, a kolumbiai Nobel - mert bizony, így is becézik, el Nobel colombiano - 1928-ban látta meg a napvilágot, ám jelentem, csínytevés történt, az író félrevezetett mindenkit, bár lássuk be, egészen megbocsátható módon elsősorban azt a fránya bürokráciát:
„Soha nem szavaztam, mert nem volt személyi igazolványom. Barranquillában az El Heraldo újságírókártyájával igazoltam magam, és hamis születési évszámot tüntettem fel rajta, hogy megússzam a katonai szolgálatot, amelyet már két év óta elszabotáltam.˝
Bár tizenkét testvére közül ő volt a legidősebb, így is csupán csecsemőként élte át azt az eseményt, ami furcsamód mégis örök táptalaja lett írásainak: egy decemberi napon, a cienagai vasútállomáson több, mint 3000 sztrájkoló banánültetvényest mészárolt le egy katonai csapat Antioquia-ból. A vérengzés feledésbe merült, a történelemkönyvek kisbetűs részévé szürkült, de Márquez újból és újból feleleveníti írásaiban.
S minthogy Gabo azért él, hogy elmesélje az életét (Vivir para contarla, 2002), már meg sem lep bennünket - akik olvasták a könyveit - a következő hasonlóság: édesanyja szülei nem nézték jó szemmel, hogy lányuk egy szegény távírdászhoz ment feleségül és alapított népes családot... Később az írót meg is vádolták azzal, hogy legendás regénye, a világ egyik legcsodálatosabb szerelmi története (Szerelem a kolera idején) csak puszta másolata a nagyszülői visszaemlékezéseknek, melyeket gyermekkorában hallhatott. Lett volna rá ideje, hisz életének ezt az első szakaszát az anyai nagyszülőkkel élve töltötte, távol fivéreitől és a szüleitől. Hogy miért, arra magyarázat nincs.
Nyolc éves volt, amikor a nagyapja meghalt és nagyanyja súlyosan megbetegedett, ekkor került csak vissza Sucre-ban élő szüleihez, akiket alig ismert. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően felvételt nyert a Colegio National-ba, középiskolás tanulmányait itt fejezte be, s ekkor ismerte fel az irodalom iránt érzett különösen erős vonzódását. Nagy hatást gyakorolt rá egy ekkortájt felettébb divatos irodalmi kör, a „Piedra y Cielo˝ (Szikla és Ég), melynek szellemi atyjai elsősorban Juan Ramon Jimenez és Pablo Neruda voltak, akik érdekesebbnél-érdekesebb költőket toboroztak maguk mellé felsorakoztatva: Eduardo Carranza-t, Jorge Rojas-t, Aurelio Arturót, stb.
1946-ban kezdte meg jogi tanulmányait a Bogotai Nemzeti Egyetemen, itt találkozott először a másik legmeghatározóbb irodalmi élményével, Kaffka könyveivel, valamint ebben az időben jelentek meg első, rövidre szabott írásai is a vezető liberális lapokban.
A Kulumbiában mindinkább elhatalmasodó politikai erőszak zavargások tömkelegét szülte, sokat elárul, hogy akkoriban a világ ezt a "banánköztársaságot" csak a La Violencia néven emlegette. Gabo egyre feljebb ívelő karrierje megszakadt egy időre, amikor felgyújtották azt a negyedet, ahol élt és egyetemét is bezáratták, s így új utak keresésére kényszerült: tanulmányait a Cartagenai Egyetemen folytatta tovább és újságírói pályája ezzel megkezdődött.
Az egyetemet 1950-ben fejezte be, ekkor már rég cikkeket publikált és történeteket jelentetett meg az El Heraldo című liberális lapnál és tagja lett egy fiatal írószövetségnek is, ahol főként a nagy modernistákat csodálták, úgy mint: Joyce, Woolf, Hemingway, Faulkner. Az utóbbi óriással kapcsolatban sok kritikus sütötte rá azt a bélyeget, hogy első írásai erős faulkneri hatás alatt születtek. - " Az összehasonlítás nagyon hízelgő számomra, hiszen Faulkner végül is az egyik legnagyobb regényíró. Azt a módot azonban, ahogy a kritikusok az ilyen hatásokat értelmezik, nem egészen értem. A valóságban mégiscsak minden író arra törekszik, hogy önmaga legyen, és éppen azt igyekszik elkerülni, hogy kedvenc szerzőit utánozza. "
1954-ben visszatér Bogotába, az El Espectador riportereként.
Ebben az évben jelentek meg első novellái és a lap külföldi tudósítójává nevezték ki. Ekkor kezdte el látogatni a Kolumbiai Kommunista Pártot is. 
Épp Párizsban dolgozott kiküldött riporterként, amikor megtudta, hogy otthon az épp aktuális diktátor, Rojas Pinalla bezáratta lapját. Gabo Franciaországban rekedt, még épp meg tudta venni az országába szóló retúrjegyet, aztán nekiállt üvegeket gyűjteni és munkát keresni, hogy szállását fizetni bírja.
1958-ban végül visszatért Barranquillába, ahol elvette gyerekkori szerelmét, Mercedes Barcha-t - 13 évesen jegyezték el egymást - és Caracasba költöztek, ahol Márquez két évig dolgozott szerkesztőként egy újságnál.
1959-ben Fidel Castro gerillaforradalma győzedelmet aratott. Ez az esemény meghatározó pontja volt Latin-Amerika történelmének, ám Márquezre valami miatt mégsem volt túlzottan nagy hatással. Ebben az évben lett a Prezna Latina külföldi tudósítója, s ennek a munkának eleget téve két évet töltött az Egyesült Államokban, riporterként. Ugyancsak '59-ben született meg első gyermeke, Rodriguez - fia világrajövetelének jelentősége aztán a Száz év magányban is megjelenik.
1961-ben megnyerte az Esso Literary Díjat a Baljós Óra című regénye elismeréseként, amit a következő évben szerettek volna újra, új kötetben publikálni. Amikor azonban rájött, hogy az írásában több helyen is cenzúrázás történt a tudta nélkül, az ajánlatot azonnal visszautasította és végül nem is jelent meg a könyv frissített kiadása. (Valahol Pablo Neruda visszaemlékezéseiben olvastam, hogy hasonló kellemetlenség történt a Száz év magánnyal is, melyből több szenvedélyes és erotikus jelenetet kihúztak a hatalmasok - ez Márquez számára ugyancsak mélységesen sértő és fájdalmas csonkításnak tetszett.)
Ezután négy évig Gabo semminemű írást sem adott ki a kezei közül, úgy látszott, valóban elérkezett nála az a bizonyos retegett írói válság pillanata. Igaz, ezidőtájt a családja került első helyre az életében, 1962-ben ugyanis megszületett másodszülött fia, Gonzalo, valamint különböző forgatókönyveken is dolgozott ímmel-ámmal, ezek közül az egyiknek a társszerzője maga Carlos Fuentes volt.
1965' januárjában aztán sorsfordító esemény történt, mely már legendássá lett a világirodalom történetében: egy acapulcói családi kirándulás során elrántotta kocsija kormányát, visszafordult az úton és meg sem állt egészen hazáig. Bezárkózott a szobájába és csak annyit mondott: "Tizenöt hónap." Tizenöt hónap elteltével megjelent a Száz év magány, melyet már eleve klasszikusként elkönyvelt műként fogadott a nagyvilág, számos díjat és elismerést nyert el ezzel - a mágikus realizmus jegyében készült - családregényével, méltán.
1973-ban, az akkori chilei elnök, Salvador Allende ellen elkövetett merénylet után elhatározta, hogy aktívabb szerepet vállal a hazai politikai életben: Bogotában baloldali lapot alapított, Alternativa címmel és részt vett az emberi jogokkal való visszaélések ellen irányuló mozgalmakban is. Ezen élményei hatására írta meg 1975-ben a Pátriárka alkonyát (frenetikus. -a szerk., vagy mi...). Márquezről tudvalevő, hogy személyes barátság fűzte őt ekkor Fidel Castrohoz és egy másik diktátorhoz, a panamai Omar Torijjoshoz is. 1978-ban megalapított egy, az emebri jogokért harcoló szervezetet Mexikóvárosban. 
1981-ben három fontos esemény történt az életében: először is, megkapta a Legion of Honor címet Franciaországban, ami a lehető legnagyobb kitüntetés Európában, melyet egy külföldi származású ember elnyerhet. Másodszor, megvádolták azzal, hogy gerillaszövetkezetekkel szimpatizál és egy komolyabb fenyegetés után arra kényszerült, hogy menedéket kérjen a mexikói nagykövetségen, Bogotában. Harmadszor pedig megjelent az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című könyve.
1982-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, s az ezzel elnyert pénzösszeget arra használta fel, hogy létrehozott Kolumbiában egy napilapot, ami az El Otro néven híresült el, de ez csak azután történt meg, hogy a kolumbiai kormány a szavát adta Márqueznek, hogy újra biztonságban lesz országában.
1980 és 1990 között Gabo Kolumbia és Mexikóváros között ingázott. Továbbra is folytatta az aktív szerepvállalást a jogi és politikai szervezetek mezején, majd létrehozott egy újabbat Havannában, a New Latin America Cinema Szervezetet. Ugyanakkor folyamatosan dolgozott: forgatókönyveket, színdarabokat és két regényt is írt, az egyikük ezek közül a világszerte ismert Szerelem a kolera idején (1985). Ahogy az évszázad lezárult, folytatta életét feleségével Kolumbiában, továbbra is ír, bár szigorú őrizet alatt, rettegve egy esetleges merénylettől vagy emberrablástól.
A közelmúltban Márqueznél nyirokcsomódaganatot fedeztek fel, kezelés alatt áll, állapota stabil, mindezek ellenére pár évvel ezelőtt egy végrendelet-szerű bölcsesség-füzér indult el a maga útján az internet éterében, állítólag magának Márqueznek a tollából, ám az író azóta cáfolta, hogy ő lenne a rejtélyes írás szellemi atyja. Ír, dolgozik és aktívan tevékenykedik a politikai életben.
(2007-ben Mike Newell mozifilm adaptációt forgatott a Szerelem a kolera idejénből
Javier Bardem és Giovanna Mezzogiorno főszereplésével: https://www.youtube.com/watch?v=IZ8DX8U415M )
Művei:
1955 – Söpredék (La hojarasca)
1961 – Az ezredes úrnak nincs, aki írjon (El coronel no tiene quien le escriba)
1962 – Mamá Grande temetése (Los funerales de la Mamá Grande)
1962 - Egy kék kutya szemei (Ojos de perro azul)
1962 - Baljós óra (La mala hora)
1967 - Száz év magány (Cien años de soledad)
1970 – Egy hajótörött története (Relato de un náufrago)
1975 – A pátriárka alkonya (El otoño del patriarca)
1978 – Hihetetlen és szomorú történet az ártatlan Eréndiráról és lelketlen nagyanyjáról (La increíble y triste historia de la cándida Eréndira y de su abuela desalmada)
1981 – Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (Crónica de una muerte anunciada)
1985 - Szerelem a kolera idején (regény) (El amor en los tiempos del cólera)
1989 – A tábornok útvesztője (El general en su laberinto)
1992 – Tizenkét vándor novella (Doce cuentos peregrinos)
1994 – A szerelemről és más démonokról (Del amor y otros demonios)
1996 – Egy emberrablás története (Noticia de un secuestro)
2002 – Azért élek, hogy elmeséljem az életemet (Vivir para contarla)
2004 – Bánatos kurváim emlékezete (Memoria de mis putas tristes)
Link a pályázathoz: Tilosban járva.... is nyerhetsz!
Versenyezz te is, írj "tilos" verset vagy prózát! A pályázatra minden GothArt tag küldhet be pályaműveket, egy tag legfeljebb egy verset és egy prózát. A pályázók az oldal beküldési menüjénél kiválasztják a "tilos" címkét, ezzel jelzik, hogy az általuk beküldött írás részt vesz a versenyben. A pályázat kulcsszava a "tilos" szó, a műveknek erről kell szólniuk, az íróknak, költőknek e köré a kifejezés köré kell csoportosítaniuk gondolataikat. A "tilos" szó lehet a pályaművek csattanója is, de a lényeg az, hogy szervesen kapcsolódjon az írásokhoz. A pályázatra 30 napig lehet beküldeni írásokat, tehát 2009. február 10-től március 12-ig. Ekkor kezdődik az elbírálás ami március 22-ig tart. A zsűrit a GothArt adminisztrátorai alkotják. A vers és a próza kategória külön lesz értékelve, és egy alkotás a kedvencekhez-adások száma alapján közönségdíjat fog kapni. Összesen 7 díjat osztunk ki, A két kategória első három helyezettjének és a közönségdíjasnak. A közönségdíjnál csak azoknak a tagoknak a szavazatát (kedvencekhez adás) fogadjuk el, akik 2009. február 10. előtt regisztráltak a GothArt művészeti portálra.
Vers és próza kategória
(3-3 nyertes)
I. helyezett nyereményei
- Tilos Rádió alapítványa által felajánlott Recycling táska
- Csokikuckó által felajánlott csokoládékülönlegességekből álló ajándékcsomag
- Tilos Rádió feliratos póló
- Vakondgyár által felajánlott "vicces" póló
- GothArt feliratos póló (fekete alapon vörös felirat)
II. helyezett nyereményei
- Tilos Rádió alapítványa által felajánlott esőkabát
- Csokikuckó által felajánlott csokoládékülönlegességekből álló ajándékcsomag
- Tilos Rádió feliratos póló
- Vakondgyár által felajánlott "vicces" póló
- GothArt feliratos póló (fekete alapon vörös felirat)
III. helyezett nyereményei
- Csokikuckó által felajánlott csokoládékülönlegességekből álló ajándékcsomag
- Tilos Rádió feliratos póló
- Vakondgyár által felajánlott "vicces" póló
- GothArt feliratos póló (fekete alapon vörös felirat)
Közönségdíj
(a legtöbb kedvencekhez adást kapott alkotás szerzője)
Nyeremények
- Tilos Rádió alapítványa által felajánlott Recycling táska
- Tilos Rádió feliratos bögre
- Csokikuckó által felajánlott csokoládékülönlegességekből álló ajándékcsomag
- Tilos Rádió feliratos póló
- Vakondgyár által felajánlott "vicces" póló
- GothArt feliratos póló (fekete alapon vörös felirat)
A díjátadó helyszíne
Medence csoport makettlabor nevű bemutatótermében.
Budapest, IX. kerület, Pipa u. 3
Jó versenyzést kíván a GothArt adminisztrátori csapat és a Tilos rádió csapata!
Támogatóink:
http://tilos.hu http://vakondgyar.hu/ http://csokikucko.hu/
Utolsó kommentek